Szakmai gondolatok és recenzió a Geopillanat című könyvről

2017.06.13. 00:34

„Egy kivételes geopillanat részesei vagyunk, amikor felülmúlhatatlan emberi értékek és technológiai innovációk rajzolják át a térképeket. Az ezer szállal egymásba kapaszkodó globális világ az új inspirációkat az egyedi kreativitásban, az új partnereket a lokális hálózatokban keresi – a múlt határvidékeiből így alakulnak ki a jövő központjai. A földrajz ismét felértékelődött. A 21. század felfedezői azok lesznek, akik képesek értelmezni a globális folyamatokat, és van bátorságuk újrarajzolni a 21. század térképét, hogy maradandó értéket adjanak a világnak.”

Szakmai Gondolatok a Geopillanat könyvről

 

Csizmadia Norbert, Geopillanat. A 21. Század megismerésének térképe, Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2016.  408 o.

 

Amikor a Széchenyi könyvtárban, Magyarország legjelentősebb nemzeti könyvtárában kimondottan magyar geopolitikai gondolkodást bemutató művek után kutattam, a legutolsó ilyen típusú könyveket a második világháború éveiből találtam. Ennek a magyarázata egyszerű: a vesztes világháborút követően a magyarországi társadalomtudományos elit nem érezte megfelelőnek a pillanatot arra, hogy nagyhatalmaktól való stratégiai, de leginkább gazdasági egyoldalú függőségben, potenciálisan ellenséges szomszédoktól körülvéve, akik ilyenfajta kezdeményezésekben revizionizmust láttak volna, ilyen munkák születhessenek. Ily körülmények között természetesen, a nemzetközi kapcsolatokban jártas szakemberek jól ismerték, és nyomon követték a német, angolszász, francia, orosz, vagy akár kínai, iszlám stb. geopolitikai iskolákat, ez viszont csak pár „kiválasztott” előjogának számított. A globális ismeretanyag párosult ugyan az országos-nemzeti érdekhez kötődő gondolatokkal, de hosszú időn keresztül nem öltött testet monumentálisabb munkák, terjedelmes kötetek formájában.

A geopillanat lehet, hogy késett, de végül is 2016-ra megérkezett Csizmadia Norbert e munkájával. Csizmadia könyve úgy globális, hogy egyúttal magyar, és úgy magyar, hogy globális is: a világ és a benne rejlő lehetőségek ismerete ötvöződik a magyar érdekek érvényesítésére vonatkozó gondolatokkal. Pedagógiai szándék is felfedezhető a kötetben, mindjárt az első oldalakon: egyik alcíme ugyanis „Útikönyv a 21. század megismerésének térképéhez”.

A kötet olvasása során jó pár jelenségre lehetünk figyelmesek. Az egyik - a forma szempontjából talán ez a legfontosabb - a szerző elhivatottsága a téma iránt. A jó szakember képes jó tanulmányt, vagy akár jó könyvet írni egy-egy, a saját kutatási témájával rokon témából akkor is, ha ez utóbbi nem érdekli különösebben, mivel ismeri a módszertant és a potenciális forrásokkal is tisztában van. Így is lehet minőséget alkotni. Ugyanakkor terjedelmes munkát, látszólag önmagában véve egymáshoz nem kapcsolódó, de a szöveg által összekapcsolt és szintézisbe foglalt információs mozaikot, csak hivatástudattal lehet létrehozni. Egy másik szembeötlő dolog – ami a hivatástudatból fakad nagyrészt – a kötet jól dokumentált mivolta: csak a könyvészeti lista 18 oldalra rúg. Ugyancsak gazdagon illusztrált a kötet térképekkel, ábrákkal, logikai sémákkal és ún. anamorf kartogrammokkal, amelyek a szöveg jobb megértését segítik elő.   Egy harmadik fő érdeme a kötetnek az eredetiség: a szerző nem ódzkodik új kifejezések alkalmazásától. Ilyen például a címbe foglalt geopillanat, vagy a káoszfölde, amellyel olyan régiókat jelöl a szerző, amelyek vagy politikailag instabilak, vagy elnyomó rendszerek nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, és ennek következtében fennáll a véres konfliktusok kitörésének veszélye.

A kötet szerkezeti szempontból hét nagy részre oszlik, ezek a maguk során alfejezetekre tagolódnak. Az első rész a Föld realitásainak – legfőképpen gazdasági vonatkozásainak – megismerési fontossága mellett érvel, oly annyira, hogy egy rövid, külön kis alfejezetben cáfolja Richard O’Brien  brit közgazdász elméletét, mely szerint a fejlődés és a gazdaság erősödése következtében, a tér szerepe lecsökken, és rövid idő múlva a földrajzi helyzet nem számít tényezőnek. A fejezetből kiderül, hogy a szerzőre nagy benyomást tett Robert D. Kaplan méltán elismert könyve, a The Revenge of Geography (A földrajz bosszúja). Fontos végkövetkeztetése a fejezetnek az – a kaplani elv szerinti – gondolat, hogy habár a konfliktusok a huszonegyedik századot is meghatározzák, mivel ezek elsősorban államhatárokon belül, és nem államok között vannak jelen, a huszadik század kataklizmái nem ismétlődhetnek meg.  Fontos hozzájárulásnak, jó szintézisnek érzem a második  „Geoökonómia: Világtrendek a 21. században” című fejezetet, mivel a geoökonómia a geopolitikai tanulmányoknak olyan ága, mely sajnos térségünkben még nem kap elméleti téren kellő figyelmet, és amennyiben ez nem változik a közeljövőben, térségünk ismét függvényévé válhat a nagyhatalmi érdekeknek, mint ahogy történt  ez a hidegháború évtizedeiben, valamint az ezt követő időszakban. Különösen elgondolkodtatóak ebben az esetben a gazdasági hadviselésről, illetve a perifériák kiüresedéséről szóló alfejezetek, a rész legutolsó két alfejezete pedig a szerző jövőre vonatkozó előrejelzéseit tartalmazza - ezekben kiemelendő és elgondolkodtató a szinte töretlen fejlődésben, emelkedésben levő ázsiai gazdaságok szerepére vonatkozó gondolatok.

A „Jövőképek és forgatókönyvek” című rész esetében kiemelten látszik, hogy elemében van a szerző. A szakmaiság magas színvonalat mutat, de ezzel együtt a nyelv közérthető. A szerző itt elsősorban elemez, úgymint George Friedman és a STRATFOR, Brzezinski és a stratégiai elemzés iskolája, Wesley Clark tábornok és más, a nemzetközi kapcsolatok elméletét meghatározó személyiségek gondolatvilágát. Kiemelném azt is, hogy nagy szerepet kap a fejezet során a kínai Új selyemút-stratégia bemutatása.

Külön kiemelendő a negyedik rész eredetisége, melynek címe „fúziók” kora. Itt az interdiszciplinaritás mellett a gondolat eredetisége is megkapó. A fúzió mint az egységesülés egyik módozata ismert kifejezés bárki, a politikai vagy üzleti világ folyamataiban jártas vagy ezeket akár csak kívülálló szemlélődőként követő egyén számára. Csizmadia ugyanakkor interdiszciplináris, elvont értelemben beszél a fúziós jelenségekről. Csizmadia Norbert számára a fúzió elméleti téren létező valóság, ami azonban a legmesszebbmenő részletekig befolyásolja a gyakorlatot, akár a világ nagy kihívásai, akár a hétköznapi problémák szintjén: a fúzió tényekből, anyagiakból, gondolatokból, ismertanyagból összegyúrt vagy összeállt jelenség, amelyet a hálózatok transzmissziós struktúrája közvetít, és  amellyel élni lehet, sőt, ha sikeresek szeretnénk lenni, kell is élni a fúziókban rejlő lehetőségekkel. A fejezet gondolatiságának eredetisége érdemesnek teszi arra, hogy minden érdeklődő elolvassa és saját maga vonja le, a saját maga személyes értékvilága, beállítottsága függvényében a reá vonatkozó végkövetkeztetéseit. Így csak annyit bocsátok előre ennek kapcsán, hogy a világpolitikát kevésbé, de a gasztronómiát annál inkább kedvelők is találnak benne számukra érdekes részeket.

Ugyancsak az eredeti gondolatvilág jellemzi a következő részeket. Az ötödik rész a Geotechnológia címet viseli, és lényegében a technológia világa és emberi társadalmunk fúziójáról szól, vagy akár az egész részen végigvonuló, de csak a legelején leírt metafora szavaival élve: új kambriumi időszakot jelent a 21. század, csak ezúttal a globális társadalom vonatkozásában. A hatodik rész a városokra, az ezek fejlődésében rejlő lehetőségekre fókuszál, és elsősorban a területfejlesztésben érdekeltek számára jelent jó hivatkozási forrást. A Geomanifesztó pedig akár az egész mű szintézisének, végkövetkeztetéseinek összegzéseként is értékelhető, de annál is több: lényegében a szerző ars politicájának is lehet tekinteni, ugyanis itt nyerünk igazán betekintést Csizmadia Norbert komplex gondolatvilágába. Legfőképpen a miatt, mert kiérződik belőle hogy nevelő szándékkal (is) fogalmazza meg gondolatait. Nem fogok kitérni egyenként mind a 11 elvére, csak a legutolsót szeretném ez alkalommal kiemelni: a belső iránytű szerepét.

Ennek megértéséhez szükséges ismerni a keleti ember gondolkodásmódját. Az ókori görögök számára Delphoi volt a világ közepe; a rómaiak számára ezt természetesen Róma városa jelentette. Persze nem abszolút értelemben vett földrajzi-mértani, hanem a szellemi és gyakorlati élet síkján értendő ez esetekben a „világ közepe”. A klasszikus kínai civilizáció, illetve a nomád íjfeszítő népek a négy égtáj mellett ismerték az ötödik, a „közép” fogalmát: a közép mindig ott van, ahol az ezt meghatározó egyén - mikrokozmosz a makrokozmoszban – éppen megtalálható. Az égtájakat ugyanakkor színekkel is jelölik: a kínai beosztás szerint észak fekete, dél vörös, kelet fehér, nyugat zöld, a közép - vagyis Kína – sárga. Az íjfeszítő nomád népek esetében ez annyiban változik, hogy számukra a nyugat a kék, közép pedig az arany színt, illetve elnevezést kapja- legjobb példa erre a tatár Arany Horda megnevezése. Az eligazodást ezek között, a természeti jelek mellett, mindig a belső iránytű jelenti. Csizmadia tanácsa szerint ezt a belső iránytűt szükséges követni, túllépve a rutinon, mivel a legjobb szimuláció sem képes helyettesíteni a valóságot, az ebben megjelenő új kihívásokat. A kötet tartalmi részének bemutatóját egy, a 369-ik oldalról kiemelt gondolattal zárnám, amely akár a könyv fülszövege is lehetett volna:

 

Egy kivételes geopillanat részesei vagyunk, amikor felülmúlhatatlan emberi értékek és technológiai innovációk rajzolják át a térképeket. Az ezer szállal egymásba kapaszkodó globális világ az új inspirációkat az egyedi kreativitásban, az új partnereket a lokális hálózatokban keresi – a múlt határvidékeiből így alakulnak ki a jövő központjai. A földrajz ismét felértékelődött. A 21. század felfedezői azok lesznek, akik képesek értelmezni a globális folyamatokat, és van bátorságuk újrarajzolni a 21. század térképét, hogy maradandó értéket adjanak a világnak.”

Túl a kötetben foglalt hatalmas információmennyiségen, figyelembe véve gondolatvilágának eredetiségét és komplexitását – nem csoda, hogy a magyar sajtóban is pozitív recenziókat lehet róla olvasni – ki kell emelnem a kivitelezés minőségét is, mely valószínűleg komoly anyagi áldozatokkal is járt. Enyhén deja vu érzéseim vannak ennek kapcsán: még a tömegnyomtatás megjelenésének előtti időszakra volt jellemző az, hogy a kézzel pergamenre írott könyvek értékét a tartalmán kívül a kivitelezés is jelentette. Jelen esetben is – habár a technológia azóta sokat változott, a tökétesedés irányába – is észrevehető az a törekvés, hogy az értékes tartalom értékes kivitelezésbe legyen csomagolva.  Ezt bárki, aki kézbe veszi a kötetet, saját ujjaival, szemével is megtapasztalhatja.

A könyvelés tudományának egyik metaforája: a könyvelés a gazdasági ügyvitel filmje, míg a könyvelői mérleg a fényképe. Míg a film folyamatos, addig a kép egy adott pillanatot ragad meg: egy igazán jó fényképész képes gyorsan zajló sportesemények, vagy a természetben zajló jelenségek legfontosabb momentumait megragadni. És nemcsak a pillanatot képes elkapni, hanem tisztán, homálytól mentesen ábrázolni is.  A pillanatnak ily esetekben különös jelentősége van, mivel nemcsak a róla készült kép nemcsak a jelen pillanatát, hanem ennek előzményeit (vagyis múltját) és bizonyos időtávolságon belül következményeit (vagyis jövőjét) is ábrázolja. Ha statikus mivoltában nézzük a „pillanat” szó fogalmát, Csizmadia Norbert napjaink geopolitikai realitásainak pillanatát igyekezett megragadni e könyvében, a mesterfotósra jellemző minőségben. Szubjektív véleményem az, hogy sikerrel.

Ugyanakkor a pillanat rendelkezik saját dinamikával is, és mint ilyen, alkotóeleme a folyamatoknak, ezeknek kiindulópontja vagy töréspontja is lehet. Ily szempontból a pillanatok rangsorolhatóak, egyesek fontossága nagyobb lehet a többiekénél. A jelen pillanata múlttá válik, de kiindulópontot jelent a jövő felé is. Csizmadia könyve egy ilyen pillanatot ragad meg, azt érzékelteti, mennyire fontos az ebben rejlő lehetőségek megragadása. A kairosz ebben az esetben is természetesen relativizálható. „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” mondja a Biblia, egész pontosan Péter Apostol második levelének a harmadik fejezetében található nyolcadik vers. Az emberiség ideje a maga során természetesen rövidebb, mint az abszolút létezőnek tartott egy Istenné, akit még az ateisták is, ugyan nem személyként, de sorsként, örök törvényként vagy szimplán  önmagában való örök létezésként elismernek. Ugyanakkor meghatározhatatlanul hosszabb, mint az egyének élete, és az emberiség életében az, ami az egyén életében egy pillanat, több évnyi időtartamnak is megfelelhet. Csizmadia könyve szerint egy ilyen fontos pillanatban leledzünk, ami a pozitív értelemben véve egy töréspont.  Ez a töréspont új lehetőségeket hordoz magában. Az egyén, a helyi közösség, a régió, a nemzet és az egész emberiség feladata élni ezekkel a lehetőségekkel. A makro- és a mikro szint így érintkezik, így nyilvánul meg az egyén az összességnek önmagában véve apró, cselekedetei révén jelentős részeként. A Geopillanat itt van, megélhető, kihasználható. Csizmadia Norbert könyve olyan külső iránytűt nyújthat hozzá, amely hasznosan befolyásolhatja az egyén belső iránytűjét. Ezek figyelembe vételével ajánlom ezt a minőségi, stílusában és tartalmában is eredeti kötet elolvasását.

Lakatos Artur