Stragégiai víziók

Kevésbé optimista az amerikai hegemónia kikezdhetetlenségét illetően Robert Kagan, aki szintén a világ jövőjének geopolitikai aspektusaira összpontosít, és szintén alapvetően amerikai nézőpontból. Kagan szerint a belső gazdasági, pénzügyi és szociális problémák bár nem szükségszerűen, az USA hanyatlásához vezethetnek. Úgy vélekedik, hogy a mai, az Amerikai Egyesült Államok által létrehozott, demokrácián, valamint politikai és gazdasági liberalizmuson alapuló világrend olyan egyedülálló rendszer az emberiség történelmében, amit érdemes megőrizni. Ehhez azonban a jövőben is szükség van az Egyesült Államok aktív vezetésére. Akár az Egyesült Államok hanyatlása, akár csak annak belső problémái miatti visszahúzódása, bezárkózása az egymással rivalizáló nagyhatalmak körül kialakuló multipoláris világhoz vezetne, amelyben megerősödnének az autokratikus államok, a gazdasági együttműködést pedig rivalizálás és egyre gyakoribb konfliktusok váltanák fel.

Amerika hanyatlása és az ezzel járó negatív forgatókönyv azonban még nem elkerülhetetlen. Kagan szerint elsősorban arra van szükség a hanyatlás megelőzéséhez, hogy az amerikaiak ne fogadják el annak elkerülhetetlenségét, találjanak megoldásokat az ország belső problémáira, és ne zárkózzanak el a világ problémáinak megoldásában való részvételtől sem. 

Brzezinski stratégiai víziója

Robert Kagannál sokoldalúbban, Friedmannál reálisabban, de szintén elsősorban biztonságpolitikai szemüvegen át tárgyalja a világ jövőjét Zbigniew Brzezinski, a Carter-adminisztráció volt nemzetbiztonsági tanácsadója. A világ geopolitikai jövőjéről Stratégiai vízió címmel írt könyvet, amelyben a következő négy kérdésre keresi a választ:

1. Milyen hatása ilesznek a globális hatalomeloszlás Nyugatról Keletre történő súlyponteltolódásának és az emberiség politikai ébredésének?

2. Miért csökken Amerika vonzereje, hogyan hagyta ki a hidegháború békés befejeződése utáni lehetőséget, és milyen geopolitikai reorientáció szükséges Amerika világban betöltö szerepének az újraélesztéséhez?

3. Mi lenne Amerika vezető pozíciója elvesztésének a geopolitikai következménye, kik lennének ennek közvetlen geopolitikai áldozatai, és át tudná-e venni Kína Amerika központi szerepét 2025-re?

4. Hogyan kellene egy újjászülető Amerikának meghatároznia a hosszú távú geopolitikai céljait 2025 után? Hogyan tudná Amerika a hagyományos európai szövetségeseivel bevonni Oroszországot és Törökországot egy még nagyobb és erőteljesebb Nyugat létrehozásába? Hogyan tudná Amerika megtalálni az egyensúlyt Keleten a Kínával való szoros együttműködés szükségszerűsége és a kötöttségek nélküli Ázsiai geopolitika között?

Brzezinski szerint a hidegháború lezárását követően átmenetileg egypólusúvá vált világban ma a globális hatalom szétoszlása zajlik, miközben a Nyugat elveszíti korábbi globális vezető szerepét, a Kelet felemelkedik. Ez az átrendeződés ugyan a felemelkedő, de feszültségektől sem mentes Keleten Brzezinski szerint is a 20. századi Európa történelmére emlékeztető, önpusztító konfliktusokhoz vezethet, ez azonban nem elkerülhetetlen. Brzezinski érvelése Kaganéhoz hasonló abban, hogy a Nyugat hanyatlásának és a Kelet konfliktusai kiéleződésének egyaránt az Egyesült Államok megújulása veheti elejét. 

 

 A fejlett világ más perspektívából

Forrás: Zbigniew Brzezinski, Stratégiai vízió

A szerző jövőképében azonban a folyamat végén nem egy kizárólagos amerikai hegemónia alatt egységes világ, hanem egy a mai Nyugatnál szélesebb nyugati szövetség és egy vele együttműködő, annak stabilizáló hatására belső harmóniáját is megteremtő Kelet békés egyensúlya, globális együttműködése áll.

Brzezinski szerint a fönti pozitív forgatókönyv alapján felépülő világrendben a nagyobb Nyugatnak része az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett Törökország és Oroszország is. Az Egyesült Államok ebben a nagyobb Nyugatban továbbra is vezető szerepben marad, sőt, aktív szerepet kell vállalnia annak létrehozásában. Ezzel egyidőben Keleten segítenie kell az egyensúly fenntartását, konstruktívan elfogadva Kína globális státuszának erősödését. A szerző szerint Amerikának meg kell újulnia, hogy megőrizze vezető szerepét, mert csak egy dinamikus, stratégiai gondolkodású Egyesült Államok képes az egységesedő Európával együtt létrehozni egy nagyobb, életképesebb Nyugatot, amely a felemelkedő és egyre magabiztosabb Kelet felelősségteljes partnere lehet. Enélkül a megosztott és önközpontú Nyugat Kína 19. századi történelméhez hasonló hanyatlást élhet meg, miközben a Kelet megismétli a 20. századi Európa önpusztító hatalmi vetélkedéseit. A gazdasági fejlődésnek és a prosperitásnak a béke fontos előfeltétele, ezért a biztonságpolitika szintén fontos terület. Minden biztonságpolitikai előrejelzésben ugyanakkor a leghangsúlyosabb választóvonal az, hogy az Amerikai Egyesült Államok sikerrel jut-e túl pénzügyi válságán, és ez a válság a világ más gazdaságaira milyen hatással lesz. Érdemes ezért a továbbiakban egy ezzel foglalkozó előrejelzést is megismerni.

A pénzügyi válság végjátéka

Két amerikai közgazdász, John Mauldin és Jonathan Tepper 2011-ben megjelent könyvében a pénzügyi válság végjátékának lehetséges forgatókönyveit elemezte. A szerzőpáros szerint a mai pénzügyi válság egy évtizedeken át halmozódó adóssággal jellemezhető adóssági szuperciklus vége, amelyben az eddigi folyamatok tarthatatlansága mia az adósságszintek csökkentése elengedhetetlenné válik. Ennek általános forgatókönyve szerint látható, hogy a folyamatot a gazdaság magas adósságszint melle bekövetkező, több évig tartó lassulása vezeti be, amit csak az adósságszint számottevő csökkenésével követ lassú fellendülés. Az átrendeződési periódusban az érintett országokban mind a defláció, mind a magas infláció kockázata jelentős. Az adósságállomány csökkentése a kereslet csökkenésén keresztül alapvetően deflációhoz vezet, amit a gazdaságban jelentős többletkapacitások, a magas munkanélküliség és a felhalmozott vagyon értékének csökkenése miatt megemelkedő megtakarítási ráta révén tovább csökkenő fogyasztás jellemez. A defláció pusztító hatásait csak fájdalmas kormányzati intézkedésekkel lehet megelőzni, ami helye a politika számára ebben a helyzetben vonzóbb lehet az adósság monetizálása az infláció felpörgetése révén. Az innováció ugyanakkor nem jár reálnövekedéssel, a befektetői hozamelvárások növekedésével, a kormányzati kiadások és a deficit várható növekedésével, hiperinációs kockázattal azonban igen.