Selyemút a 21. században

Kinek az oldalán áll Kína?

Az amerikaiak úgy gondolják, Kína az USA oldalán áll, de Oroszország szerint épp hogy az oroszokkal tart, eközben Kína egy harmadik utat választ: csak magára támaszkodik, és békés eszközökkel, együttműködésekkel, transznacionális fejlesztésekkel, infrastruktúra építésével, valamint beruházásokkal törekszik globális hatalmi státusz elérésére.

A kínai diplomácia prioritása 2015-ben egyértelműen az, hogy megkezdje az ún. One Belt, One Road („Egy övezet, egy út”) gazdasági kezdeményezés megvalósítását, vagyis hogy a jövőben működésbe lendüljön a 21st century Maritime Silk Road, tehát a „21. századi tengeri Selyemút” és a Silk Road Economic Belt, vagyis „az új Selyemút gazdasági övezet”. Az utóbbi szárazföldön kapcsolná össze Kínát és a többi közép- és nyugat-ázsiai országot Európával, míg az előbbi Délkelet-Ázsián és Afrikán át vezetne Európába.  

A projekt Kínát is beleszámítva összesen 64 országot érint, többek között Srí Lankát, a Maldív-szigeteket, Görögországot, Kenyát, Indonéziát, Afganisztánt, Iránt és Olaszországot.

A beruházásokat a kínai kormányzat kezdeményezésére létrehozott nemzetközi beruházási alap, a Silk Road Fund („Selyemút Alap”) finanszírozza. Az alapba kínai részről már mintegy 40 milliárd dollár került, az összeg körülbelül 65%-a a devizatartalékokból kerül felhasználásra, a többit pedig az Állami Befektetési Alap, a China Investment Corp., valamint a Kínai Fejlesztési Bank adja hozzá. 2014 nyarán Peking kezdeményezésére a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport megállapodott abban, hogy 100 milliárd dolláros tőkével, sanghaji központtal létrehozzák az Új Fejlesztési Bankot, amely a feltörekvő országok infrastrukturális fejlesztéseit támogatja.

2014 ősszel Kína új ötlettel állt elő, és 50 milliárd dollár felajánlásával megkezdte a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank (AIIB) szervezését. A bank 100 milliárd dollár alaptőkével 2016 januárjában meg is kezdte működését. A kínai törekvések annak az útkeresésnek a részei, amely egyrészt a valaha elszigetelt bértermelő kelet-ázsiai ország gazdasági modellváltásából, másrészt a regionális hatalmi státusz megerősítésének szándékából, illetve a globális hatalmi ambíciókból fakad.

Kína globális gazdasági expanzióra törekszik, eközben beleszólást kér a nemzetközi pénzügyi viszonyokba. Kína grandiózus kereskedelmi és fejlesztési projektje, az Európát és Kelet-Ázsiát összekötő OBOR (One Belt, One Road, „Egy övezet, egy út”). A Föld népességének 64%-át és a világ GDP-jének 29%-át érintő vállalkozás a kínai külpolitika zászlóshajójaként és az ázsiai nagyhatalmi sakkjátszma részeként jelenik meg.

Megfigyelők azt találgatják, hogy Kína egyre dominánsabb jelenléte milyen változásokat hozhat például azokban az ázsiai régiókban, ahol az Egyesült Államoknak, Indiának vagy éppen Oroszországnak hagyományosan és hosszabb ideje jelentős befolyása van. Egyelőre az is kérdéses, hogy a közvetve vagy közvetlenül érintett államok miképpen reagálnak a kínai kezdeményezés stratégiai, politikai és biztonsági következményeire.

Kína a világgazdaságba történő integrációjának gyorsítását, az ország export-orientáltságának csökkentését, a belső kereslet élénkítését, a foglalkoztatás javítását és az ipart érintő többletkapacitásra történő megoldások keresését tűzte ki célul. Ezzel párhuzamosan ráadásul az ázsiai régióval és a világ többi részével való külpolitikai kapcsolatok élénkítése, a nyugati nyitás is egyre intenzívebbé vált. 

Egy övezet, egy út: 64 ország

A kínai kormány One Belt, One Road kezdeményezését a világ 64 országa támogatja eddig, és ez mindenképpen politikai sikerként könyvelhető el a kínai vezetés számára. Azt mutatja, hogy Kína növekedését, világgazdaságban betöltö szerepét a nyugati hatalmak is elismerik. Azonban fontos különbséget tenni és hangsúlyozni: ez nem jelenti azt, hogy Peking elnyerte a világ vezető hatalmának szerepét. A jövőben érdekes lesz látni, hogy például miként fogják meghatározni a szervezet fizetőeszközét, ugyanis Kína nem titkolt szándéka a jüan nemzetközi fizetőeszközzé válásának elősegítése. Peking felismerte, hogy a kelet-ázsiai regionális vezető szerep megvalósítása nem lehetséges anélkül, hogy a környezetében lévő államok számára vonzóvá tenné azt, törekvéseihez valahogy megszerezze a támogatásukat. Az elmúlt néhány évben a dél-kínai tengeren kibontakozó szigetviták kapcsán tapasztalt határozott, sőt, sokak által agresszívnak tartott kínai fellépés felerősítette azokat az amúgy is meglévő (és évezredes történelmi tapasztalatokból is táplálkozó) félelmeket, amelyek Kína nagyhatalmi ambícióihoz kapcsolódnak.

Az Amerikai Egyesült Államok vezetésével, az Obama elnök által meghirdetett úgyneveze „rebalancing” politika keretében Kína elszigetelésére, de legalábbis stratégiai bekerítésére irányuló védelmi szövetségi rendszer állt fel. Ennek az alakuló szövetségi rendszernek része többek között az óvatos újrafegyverkezést elindító Japán, Dél-Korea, a Fülöp-szigetek és – a Washington tradicionális partnerének csak némi iróniával nevezhető – Vietnam. A kis és közepes méretű államok az amerikai védőernyő alá igyekeznek, a térségben pedig dinamizálódo a versenyfutás a szövetségi rendszerek kiépítésében. Új lendületet kapott ugyanakkor a Kína-ellenességben manifesztálódó nacionalizmus. Hszi Csin-ping kínai elnök érzékelte ezeknek a fejleményeknek a veszélyét, ezért igyekszik kereskedelmi-gazdasági köntösbe bújtatni a kínai állam biztonságpolitikai manővereit.

Ennek a politikának vált zászlóshajójává a kétirányú kereskedelmi és ahhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztési tervként megjelenő új Selyemút kezdeményezés. A cél egyfelől egy Közép-Ázsián át Európába vezető szárazföldi útvonal létrehozása, másfelől a Dél-kínai-tengertől az Indiai-óceánon és az Arab-tengeren át a Vörös-tenger, majd a Szuezi-csatorna 

Forrás: Mercator Institute for China Studies, http://www.merics.org/en/merics-analysis/ infographic china-mapping/china-mapping.html

érintésével Európába érő tengeri kereskedelmi útvonal kiépítése. A közép-ázsiai, egykori szovjet tagköztársaságok finanszírozásának jelentősége az elmaradott Nyugat-Kína stabilizációjában, valamint az energiadiverzifikációban rejlik. A közép-ázsiai infrastrukturális fejlesztések, befektetések a már említett gazdasági összefonódás okán közvetlenül hatnak a fejletlennek számító tartomány állapotára. Ugyancsak fontos, hogy a gazdasági fejlődés elősegítése révén magukban a közép-ázsiai államokban szabjanak gátat az iszlám radikalizmus terjedésének.

Kivonulásával Afganisztánból az USA elveszíte e korábbi súlyát a térségben, az oroszok pedig az ukrán konfliktus következményei miatt nem lépnek fel Kínával szemben valódi riválisként. A szárazföldi „Új Selyemút gazdasági övezetnek” egyelőre Közép-Ázsiát illetően van realitása, az útvonal az eredeti tervek szerint ugyanis Észak-Irakon és Szírián át érne Törökországba. Az Iszlám Állam terrorszervezet e térségben zajló harcai miatt azonban nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben komolyan vehető szárazföldi kereskedelem haladjon erre. Még egy fontos leágazása van a Selyemútnak, mégpedig Pakisztán felé. Az Indiai-óceánon és a Malaka-szoroson át haladó útvonal megkerülésével, Pakisztánon mint Kína hagyo-mányos szövetségesén (és partnerén India ellensúlyozásában) keresztül juthatnak kijárathoz az Öböl-térség felé. A kínai pénzből épített gwadari kikötő (Pakisztán indiai-óceáni kijárata) már alkalmas az arab világból érkező import fogadására. A következő lépcsőfok a Nyugat-Kínával való szárazföldi összeköttetés megteremtése.