Hol terem a tudás? – Helyek a tudástermelésben

A világgazdaság új fejlődési szakaszba lépett – a sikeres gazdasági növekedés legfontosabb feltétele az innováció, a tudás és a kreativitás. Az egyes országoknak ezért olyan stratégiát kell létrehozniuk, amellyel át tudják terelni gazdaságukat a tudás és az innováció vezérelte fejlődés útjára. Akik ezt a lépést nem teszik meg, lemaradnak a nemzetközi versenyben, és a fejlődés perifériájára szorulnak, ami együtt jár az állandósult alacsony életszínvonallal. A tudás- és innovációalapú fejlődés főszereplői a rugalmas, nyitott, és a termékfejlesztés élvonalában elhelyezkedő kreatív kisvállalkozások. Fontos állami feladattá vált ezért e cégek üzleti környezetének jelentős javítása.

Szoros összefüggés mutatható ki egy település, egy térség és egy ország kreativitási szintje és gazdasági fejlettsége között. Azok az országok, amelyek értik a környezetben lejátszódó változásokat, és azokat lehetőségként élik meg, befektetnek a tudásba, az innovációba. Azok az országok, amelyek nem képesek tudást termelni, kénytelenek lesznek azt megvásárolni. A tudás pedig egyre drágább. A szakirodalomban mára konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy az innováció ideális közege a nagyvárosi, interakciókkal sűrűn átszőtt tér, ahol a sokszínű, kreatív munkaerő összpontosul, és ahol a kreativitás kibontakozását különböző típusú tevékenységek, különböző profilú, de egymást kiegészítő vagy éppen ösztönző és megtermékenyítő cégek jelenléte biztosítja. A tudásgazdaság térhódítása azonban a földrajz szerepét illetően kétértelmű fejleményeket hozott magával.

A 21. század innovációs terei

Forrás: Visually

Edward L. Glaeser A város diadala című munkájában az internet és az információs technológia (IT) kibontakozásával (és gyakran túlértékelésével) szemben nyomatékosítja a személyes találkozások fontosságát, és számos kutatásra hivatkozik, amelyek kimutatták, hogy a kizárólag elektronikus úton szerveződő és kapcsolatot tartó csoportok hamarabb felbomlanak, mint a személyes találkozásokkal megerősített szerveződések. Az IT-eszközökön keresztül zajló kommunikáció szerepe ezért sokkal inkább a személyes találkozások elmélyítése és hatékonyságának fokozása, nem pedig azok kiváltása. A személyes kapcsolatok mélyebb bizalomhoz, nagyobb megbecsüléshez és hatékonyabb együttműködéshez vezetnek.

A szabadalmak kapcsán a földrajzi közelség szintén jelentős tényező, kimutatták ugyanis, hogy a szabadalmi hivatkozások tekintetében egy-egy adott metropolisztérségben belül az egymásra hivatkozó, egymást idéző szabadalmak száma kétszer gyakoribb.

Az információs technológia és társadalom korában, ellentétben a korábban előrevetített víziókkal, a földrajzi tér jelentősége nem tűnt el, az új ötletek és a tudás keletkezése, annak körülményei földrajzilag továbbra meghatározottak, a földrajzi tér (a fejlesztési szereplők földrajzi konfigurációja) továbbra is jelentős hatással van az innovációra és a termelékenységre.

Csupán tudásunk egy része, az úgynevezett digitalizálható tudás áramoltatható az információs technológiák segítségével globálisan. Van azonban a tudásnak egy mélyebb dimenziója, amely csak személyes, szemtől szembeni interakciókkal, kapcsolatokkal adható tovább, sőt jellemző módon csak így jön létre, és termelődik újra. Ezt a fajta tudást Polányi Mihály nyomán világszerte a belefoglalt tudás (avagy tacit knowledge) néven ismerik, és ebben kondenzálódnak az innováció, a termeléstechnológiák és a sikeres gazdasági működés valódi titkai. A tudás által meghatározott gazdaság korában tehát értelemszerűen az emberi találkozások sűrűsödési pontjainak tekinthető nagyvárosokban, azoknak is sokszínű központjaiban jelentkezik legnagyobb intenzitással a tudástermelés és az innováció, ahol a különféle tevékenységek és a sokszínűség maga is koncentrálódik. Igaz ez akkor is, ha a városi koncentrálódás és az agglomerálódás nemcsak pozitív, de negatív hatásokkal is jár, amilyenek a környezeti és a társadalmi feszültségek halmozódása, a termelési és bérköltségek drámai növekedése stb.

A földrajz felértékelődése nyomon követhető az Európai Uniós kohéziós politikájának változásában is. A 2009-ben született Barca-jelentés hatására a 2014–2020-as programidőszakban előtérbe kerültek a helyalapú fejlesztések. Az Unió 2012 óta egységes alapdokumentumában, a Lisszaboni Szerző- désben új célként megjelent a területi kohézió, ami a korábbi gazdasági és társadalmi kohézió prioritásain túl immár a földrajzi tér mélyebb megérté- sére és a térbeli szerveződés befolyásolására irányul. Ezek az adott térség sajátosságaira szabott, terület alapú stratégiát követő és térben összehangolt fejlesztéseket valósítanak meg. A helyalapú szemlélet térnyerése tetten érhető abban is, hogy az új programok bevezették a rugalmas földrajz (flexible geography) elvét. A tér és a helyek tehát mind fontosabbá válnak a kohéziós politikában, bár ezek nem szükségszerűen egyeznek meg.